marywedding

My life of harmony

My life for Harmony

Esküvő és
rendezvény-szervezés

Kedves Jegyespár!

Megtiszteltek, hogy honlapomat olvassátok és határtalanul örülök, hogy megtaláltátok egymást! Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam, és pár gondolatot megosszak veletek. Szeredi-Kiss Mariann Esküvő- és Rendezvényszervező a MaryWedding ügyvezetője vagyok.
,,My Life for Beauty & Harmony”- Életem a szépség és harmónia megteremtése- már közel 19 éve.

Stúdióvezetőként dolgoztam modell csapatban Nyíregyházán, majd shop manager-ként 2013-tól Budapesten francia divatcégnél. Mindig is volt/van bennem egy hajtó erő, hitem abban, hogy minden sikerül ha kitartóan, türelmesen haladok a kijelölt utamon előre. Tapasztalatom szerint az igazi társ megtalálásában is szükséges a hit, és a türelem.

Az esküvőtök napja számomra, mind a magasztos, vidám pillanatok, mind a mély, megható érzelmek harmóniája. Ennek önfeledt megéléséhez és előkészítésében tudok nektek szakmai segítséget, támogatást nyújtani. „Szeretni és szeretve lenni” a legszebb érzés a világon, ennek kiteljesedése a menyasszony megjelenésében rejlik ,ebben is szívesen közreműködöm.
Köszönöm, ha bizalmat kapok tőletek az eseményetekhez méltó, számotokra pedig gondtalan napotok lesz!

Szeredi-Kiss Mariann

Ügyvezető

esküvőszervezés

Segítünk megtervezni és megélni álom esküvődet
Tovább a részletekhez
marywedding

Esküvői- alkalmi kollekcióink

Koszorúslányruha

Bu Györgyi iparművésznő egyedi, kézzel festett, 100% selyem kollekciójából ízelítő.

marywedding

Esküvői helyszínek
Ruháink

Népszerű darabjaink

10% kedvezmény helyi lakosoknak

Dunakeszi, Nyíregyházi lakosoknak minden kölcsönzési árból –10% kedvezményt biztosítunk!
Több szolgáltatásunk igénybe vétele esetén a teljes árból -10% kedvezményt adunk!

Ajánlás útján érkező vásárlóink után (min 50.000.-Ft), az ajánlót megajándékozzuk, egyedi elképzelésére készített, kézzel festett selyemkendővel!

Már nagyon elveszettnek éreztem magam a szervezésben, amikor találkoztam Maryvel. Megváltás volt számomra, hogy nem csak a szervezési feladatokat vette át, hanem az összes ruhát összhangba tudta hozni az örömanyáknál és a koszorúslányoknál is, ahogy megálmodtam a klasszikus elegancia jegyében.
Rebeka&István

Rendkívül fontos volt, hogy teljes összhang legyen az esküvőmön, mind színekben mind stílusjegyekben. Amikor rájöttem, hogy ez mennyi utánajárással jár, majdnem lemondtam róla. Mary szerencsére átvállalta a keresési- kutakodási részt és beszerezte az árajánlatokat, én pedig csinálhattam az izgalmasabb részeket.
Andi&Róbert

Szívből ajánlom Maryt azok számára, akiknek fontos, hogy ne kelljen egy tucat szolgáltatóval tartaniuk a kapcsolatot, intézgetniük a papírmunkát, koordinációt, és csak szeretnék nyugodtan élvezni az esküvőjük napját (és az előkészületeket ;)).
Nóri&Péter

Jelentkezz be ruhapróbára vagy kérd a helyszínre szállítást!